Művészeti csoportjaink

 

Id. Vándor Rudolf Fúvószenekar (www.kistelekizenekar.hu)

Az együttes 1989-ben alakult az akkori zeneiskola növendékeiből. A 20-25 főből álló zenekar az idők folyamán 40-45 főre bővült. A szokásos helyi protokoll rendezvényeken kívül számos zenekari találkozón, fesztiválon vettek részt és több versenyen és minősítésen is megmérettették magukat. Az utolsó eredményeik közül a Magyar Fúvószenei Szövetség minősítésére és a Kiskőrösi Nemzetközi Fúvószenekari Fesztiválon elért eredményeikre a legbüszkébbek. Az előzőn két kategóriában arany, illetve kiemelt arany minősítést, az utóbbin a megtisztelő III. helyet vívták ki maguknak. Munkájukat két CD hangfelvétel is fémjelzi.

Vendégszerepeltek már nagy sikerrel számos külföldi országban is (Dánia, Olaszország, Franciaország, Csehország, Erdély, Horvátország, Vajdaság, Lengyelország). Terveik között szerepel minél több magyar és külföldi zenekarral való megismerkedés, baráti kapcsolatok kialakítása, illetve külföldi zenekarral való megmérettetés is.

A zenekar munkáját a kezdetektől fogva Bakó Bálint fafúvós tanár és néhány éve Gömöri Balázs, Kalmár Gergely és Takó Lajos zenetanárok segítik.

Zenekarvezető: Czirok Zoltán

 

 

 

Kisteleki Képzőművész Kör

1997-ben alakult szabadiskola jelleggel. Tagja lehet mindenki, aki kedvet érez a képzőművészet, azon belül is a festés és grafika iránt.

2000 óta szervezünk alkotótábor Szentegyházán (Erdély), ahol állandó kiállításunk van a Múzeum Szállóban.

Itthoni rendszeres kiállításaink az októberi Erdély c. tárlat és a decemberi Őszi Tárlat.

A képzőművész kör foglalkozásai csütörtökönként 1800-2030-ig vannak a művészeti iskolában

Művészeti vezető: Szombathelyi Árpád

Festőkör

 

Kisteleki Művészeti Iskola Vonószenekara

Kisteleken több mint 40 éves hagyománya van a vonós hangszerek tanításának.

A hegedűn és csellón tanuló növedékek több éves munkájának eredménye a vonószenekari játék.

Iskolánk fennállása óta működik vonószenekar.

Az általános iskola 3. és 4. osztályos tanulókból áll a kicsik zenekara, felső-tagozatos és középiskolás növendékekből a másik együttes.

Csongrád megyében hat teleülésen működik vonószenekar. Büszkék vagyunk, hogy mi közéjük tartozunk. Kitartó munkánk eredménye, hogy az évente változó helyszínen megrendezett Megyei Vonószenekari Találkozón mi is ott lehetünk.

Önálló hangversenyünk a Tavaszi Koncert, amit minden év márciusában rendezünk meg.

Rendszeresen közreműködünk iskolai és városi rendezvényeken.

Művészeti vezető: Pópityné Várhídi Zsuzsanna

vonoszeneka

Kisteleki Művészeti Iskola Gyermekkara

A 2001-ben alakult kórus számtalan fellépést tud már maga mögött. Kistelek kulturális életének egyik állandó résztvevője, hiszen iskolai hangversenyeken, karácsonyi koncerteken és egyéb városi rendezvényeken is szerepelnek. Tagjai az iskola növendékeiből állnak, átlagosan harminc fő. Repertoárjukon egyaránt szerepelnek könnyűzenei, és komolyzenei darabok, valamint népdalok is.

A kórus vezetője: Horváth Ágnes

  Gyermekkar

Bábabokra néptáncegyüttes

A néptáncegyüttes 2004. szeptemberében alakult 15 fővel a Kisteleki Művészeti Iskola tagozataként, azóta a létszám 70 főre bővült. Tagjai balástyai és kisteleki általános iskolás gyerekek.

Az együttes neve Bábabokra, a nyírségben és a hajdúságban használatos szó, szivárványt jelen.

Célunk népünk kultúrájának, hagyományainak, szokásainak megismerése. Szűkebb környezetünk a Dél-alföld és a Tisza – vidék táncainak, játékainak elsajátítása.

Szép eredménnyel szerepeltünk versenyeken is, de a legfontosabb feladatunknak azt tartjuk, hogy bekapcsolódjunk a környékbeli települések kulturális életébe, részt vegyünk különböző városi és iskolai rendezvényeken, együttműködjünk más helyi csoportokkal.

Művészeti vezető: Szathmáry Éva

Bababokra

Kisteleki Művészeti Iskola Ütőegyüttese

A Kisteleki Művészeti Iskolában alakult az együttes azzal a szándékkal, hogy a hangszerek adta lehetőségekkel latin zenét játszanak. A zenekart a legjobb haladó növendékek alkotják. Számos verseny és fellépés után tv és rádió felvételekkel is büszkélkedhetnek (MTV, Magyar Rádió). Önálló műsorral rendelkeznek és szívesen tesznek eleget meghívásoknak. Néhány a legemlékezetesebbekből: Ipari Vásár-Szeged, Sárkányhajó VB-megnyitó, Újévi koncert, illetve számos Nyári Fesztivál. A fellépések mindig nagy sikerrel zárulnak, a közönség legnagyobb megelégedésére.

Művészeti vezető: Greksa Tibor

uto

 Szerző: - 09:34

 Minden vélemény számít! Várjuk a hozzászólásokat!